Londonból köszöntöm az olvasókat, éppen a jegyzeteimet készítem az esti közvetítéshez a szállodai szobámban. Hiszen kettő születésnapot ünneplek ebben az évben : februárban lettem kilencvenesztendős, július 25-én pedig 64 éve volt annak, hogy elindultam az első olimpiámra, amelyet azóta további tizenöt követett. A budaörsi repülőtéren Barcs Sándorral és Gulyás Gyulával indultunk  a Magyar Rádió képviseletében, s Gyuszival mi ketten voltunk a közvetítő riporterek. Ma tizenkét kommentátorral van itt a rádió, érthető, hogy annak idején nekünk csak a magyarok legfontosabb versenyeire volt időnk. Persze, magyar sikerek akadtak szép számmal. Felejthetetlen aranyérmek Takács Károlytól Papp Laciig…

A futballtornából csak a jugoszláv-svéd döntőt láttam, a többi meccsre egyszerűen nem volt időnk, s a magyarok, ugye, nem képviseltették magukat 1948-ban futballban. Nem úgy, mint négy évvel később, Helsinkiben, ahol a Londonban győztes, egyébként nagyszerű svéd válogatottnak hat gólt rúgtak Puskás Öcsiék az elődöntőben, hogy aztán szinte ugyanazt a kiváló jugoszláv válogatottat győzzék le a döntőben, amely a 48-as fináléban is szerepelt. A csütörtökön már lejátszott meccseket persze már figyelemmel követtem a tévében, itt Londonban, és nagyszerűen feljöttek az afrikai csapatok, egyelőre ennyit mondhatok.  Ma este a Magyar Rádió londoni stúdiójából kommentálom a megnyitóünnepséget, hatvannégy évvel ezelőtt a helyszínről jelentkeztünk Gulyás Gyuszival. Köszönet azért, hogy itt lehetek, Riskó Gézának, az MTVA sportfőszerkesztőjének, Lantos Gábornak, a rádiós csapat vezetőjének és Jónás Istvánnak, a Magyar Rádió elnökének.

A mai napon még egy váratlan, jóleső ajándékot kaptam. Dr. Pászthy Bea, a londoni Magyar Kulturális Központ igazgatónője hívott meg a Hungarikonok kiállításra, amelyen a sport és a művészet találkozik, nagyszerű sportolók személyes tárgyai válnak a részévé egy-egy képzőművészeti kompozíciónak. Egy alkotás részeként Németh Imre kalapácsvető és fia, Németh Miklós gerelyhajító olimpiai bajnok sporteszközei Bokros Péter kompozíciójában, Gerevich Aladár kesztyűje, de láttam Kodály-, Bartók- és Solti-relikviákat is

Ugyancsak itt, a Covent Gardenben található gyönyörű magyar központban láttam azt a 64 éves magyar csapatzászlót, amelynek egészen különleges története van: Frank W. Stannard, aki most felajánlotta a központnak és Magyarországnak, ahova az olimpia után hazakerül, nos, ő egyetemi hallgatóként dolgozott mint önkéntes abban a kollégiumban, ahol a magyar sportolókat elszállásolták annak idején, az 1948-as londoni olimpián. Akkor annyira összebarátkozott a magyar vízilabdázókkal, vívókkal, atlétákkal, hoy amikor elbúcsúztak, neki ajándékozták azt a hatalmas csapatzászlót, amely az olimpia alatt a kollégium ebédlőjét díszítette.  Az egykori angol egyetemista pedig mostanáig várt, hogy újra olimpia legyen Londonban, és visszaadhassa a magyaroknak az egykori ajándékot…

Találkozzunk tehát este a Kossuth Rádió hullámhosszain, aztán pedig viszontlátásra Budapesten és a FourFourTwo.hu-n!

Szepesi György

A régi Wembley, az 1948-as döntő helyszíne